Ivan's Blog

Tue, 05 Sep, 2006

Holland választások érdekes magyar tanulsága

Nemrégiben olvastam Mérő László „Maga itt a tánctanár?” című könyvét amely, többek között, több érdekes összehasonlítást tesz a „nyugati” és a magyar szokások között. Íme egy érdekes példa ugyanebben a kategóriában.

Hollandiában parlamenti választások lesznek novemberben. A napokban az összes parlamenti párt közzétette választási programját. A programban igéretek vannak: ezt-azt fogjuk megtenni, itt és itt, erre és erre fogunk költeni, és innen meg onnan szerezzük meg az ehhez szükséges anyagi fedezetet. Eddig semmi meglepő. Ámde: a józan, kereskedő szellemű Hollandiában a dolog nem áll meg itt. Az összes választasi programot átadják az itteni… Központi Tervhivatalnak (nem vicc, tényleg így hívják: „Centraal Plaan Bureau”). A tervhivatal pedig számol, összead, kivon, szoroz, és utána add egy független jelentést arról, hogy a számok stimmelnek-e, vagyis a, mondjuk, extra bejelentett ilyen és ilyen adójövedelem fedezi-e az ilyen és olyan extra kiadásokat. És bizony a holland választópolgárok ezeket a számokat igen komolyan veszik akkor, amikor leadják (vagy nem…) a szavazatukat egy pártra: valamennyire legalábbis tudják, hogy mennyire reálisak a számok, és ezáltal valóban tág politikai és társadalmi irányokra adják a szavazataikat, nem (csak…) igéretekre.

Érdemes összehasonlítani az áprilisi magyar választásokkal. Hiszen, valljuk be őszintén: az összes párt, jobboldalon és baloldalon egyaránt, összevissza igérgetett, és az emberek többsége számára lehetetlen volt ellenőrizni az igéretek anyagi jogosultságát. Milyen jó lett volna egy ilyen Központi Tervhivatal…

Category: /Private/Magyar; Posted at: 11:42 UTC; Permalink


Blossom's logo